kedves látogató !

Kedves Látogató !

Üdvözöllek a naplómban !

2013. február 22., péntek

Nagyvadak nyomában...

Jóideje tervezem már, hogy hóesés esetén bemenjek nagyvadakat fotózni a közeli , általam csak "vaderdőnek" nevezett területre. Ez egy kb 15000  hektáros, relatíve keveset háborított terület, melynek kerítése itt húzódik a falu határában. A vadászatok január elején nagyjából befejeződnek, ekkortól szeptember elsejéig, majdnem hogy "szabad a pálya"... Persze a belépés így is engedélyhez kötött, de ez ügyben van némi ismerettségem... (ezúton is köszönet neki érte..)
Mivel madaraim mostanában nem kényeztettek el jó képekkel, így a tegnapi lett a napja, hogy vaddisznókban, gímszarvasokban keressek megnyugvást háborgó "fotós lelkivilágomnak"...:)

Sűrű hóesésben indultam útnak ebbe a rejtelmes , vadregényes rengetegbe.


 Íme a "csárdakapu", a terület bejárata.  Nevét onnan kapta, hogy régen egy csárda volt itt megtalálható, mely a fáradt átutazók pihenését volt hivatott szolgálni. Nyomai még ma is megtalálhatók törmelékek formájában az avar alatt...

 
 
..aztán párszáz méter után a szokásos "Y" útelágazás. Itt mindig hosszú percekre elgondolkodom: "Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe mondd csak, melyik ajtón menjek be?"
 
 

Balra mentem.  (bár erősen jobbos vagyok...:)  ). Egy nagyobb kört akartam tenni. Volt időm, erőm, hát hajrá !

Meseszép volt az erdő...leírhatatlan...


Kézben tartott géppel komótosan sétáltam. Vártam , hogy jöjjön valami fotóalany, ami még jobban megszépíti a téli tájat... Csend volt, talán túlságosan is. Csak a hó ropogott a talpam alatt.
Ösvényeken, erdei utakon haladtam, ám csak nem akart fotózkodni ma senki...


Vagy egy órát is elsétáltam amikor is a ropogó hó dámszarvasokat ijesztett fel tőlem balra. Sajnos kép nélkül távoztak. Óvatosabbnak kell lennem !

Csekély vigasz helyettük , egy felfelé kúszó fakusz:


Sebaj, gyerünk tovább. De merre ? Vajon merre van az a rengeteg vad ? A szórókon és az etetőkön, ez nem kétséges----adtam meg magamnak a választ----. Ám rég voltam bent, nem ismertem , hogy ezeket most épp merre is találom? Kissé elbizonytalanodtam...
Találomra indultam tovább, ám kellett húznom egy határt, meddig csavargok el. Ez pedig az utam végén lévő magasles lett, eddig megyek most és nem tovább !

És milyen jól tettem ! A magasles előtt egy szóró meg egy sózó volt. Rajta egy vaddisznó konda meg dámtehenek keresgéltek a sűrű hóesésben. Négykézlábra ereszkedtem, majd kúszva közelítettem feléjük a térdig érő hóban. A szél jó volt, fehér ruhám pedig elég álcának bizonyult.




Aztán valami balról megmozdult a takarásból. Csak másodpercekre néztünk farkasszemet, ám nekem ez is elég volt egy lövésre : dámszarvas bikák !



Még sosem fotóztam dámból bikát, most pedig itt van előttem hóesésben egyből kettő is ! :))


 
Egy két kép, aztán irány, beugrottak a sűrű védelmébe...
 
A vaddisznók nem voltak ilyen szívbajosak, sőt ! A konda lassacskán felém tartott...:
 
 
...csak turkáltak meg turkáltak.....

 
 


 ...egészen közel értek....én meg csak feküdtem a hóban és fotóztam őket....



...egy megtermett kan gyanút fogott a kattogtatásra...ajjaj Miki, nem kéne feszíteni a húrt.....fejben már a menekülésemet terveztem, hogyan ugrok fel és melyik fa tövébe "ugrok"... de most nem mehettem el, ritka alkalom hogy ilyen közel kerülhetek egy vaddisznóhoz, némi kockázatot megérnek a jó képek...




 ...közben a többiek is kezdtek közelebb érni...



 
 
...egyszer csak végérvényesen lebuktam ! Éreztem a feszültséget a levegőben, valakinek innen menni kell,  vagy ő, vagy én....
 
 
 
...szerencsére ő ment.. Hangos röffenéssel megugrott a többiekkel együtt...
 
 
 
Huh...ez meleg szitu volt..:)
Ekkor felkeltem, azaz csak fel akartam kelni, de a 40 perces hasalástól a hóban nem csak átáztam, hanem a teljesen elzsibbadt végtagjaim, egyszerűen nem hajtották végre az agyi parancsot...
Hát ennyit a "hirtelen majd felugrok egy fa mögé"-ről....
 
A sűrű hó sajnos sokat rontott a képek minőségén, már ami a részleteket és nem a hangulatot illeti.
Hát ez van.
 
Hazafelé indultam, amikor is utamat gímszarvasok keresztezték. Valahová nagyon igyekeztek... Lássuk csak !
 
 
 
 
Ahha...!
Hát megoldódott a gímszarvasok rejtélye is...
Egy nagy rudli a számukra kihelyezett takarmány mellett cövekelt le egy fenyves szélében. A fiatalabb bikákon még bőven rajta az agancs...:
 


Nem bolygattam őket. Hagy hizlalják csak magukat, ebben a hótakaróban minden falat fontos lehet.

Hazafelé még egy útonállóval is találkoztam:



 ...szépen mutatott a téli tájban..:

 
Jó kis nap volt a tegnapi , nem panaszkodhatok...:)
 
...
...
...
 
Ma bátyám kiséretében ismét a nagyvadak földjére léptünk. A cél a jó levegő és a kecsegtető tegnapi vadmozgás. Sajnos a havat gyenge eső váltotta fel, de hát ezt idén télen már igencsak megszokhattuk, hogy nincs két egyforma nap...
 
A tegnapi szarvasos etető helyszínére igyekeztünk, ám meglepetésre a szarvasoknak hűlt helye volt.:(
Valószínűleg az enyhe idő indíthatta őket útra.  Másfél órai séta alatt alig láttunk valamit.  Csak az olvadó hó, sár meg eső...
Aztán egyszer csak átjött előttünk egy kisebb rudli:
 


 
Nem fotózásra való idő ez, még csak nem is kirándulásra. Irány haza !

 
Hazafelé aztán a sűrűben egy kondát vettünk észre, amint épp felénk tartanak...
Ez a legjobb, ilyenkor ha jó a szél, a vad szinte az "ölünkbe pottyan"..:), csak ki kell várni...
Vártuk is, egy-egy fa tövébe helyezkedve. Először ez az igen lefogyott süldő került lőtávolba..:
 
 

 Aztán egy megtermett koca ! :

 
A koca mellé szegődött egy tavalyi malac is...
 
 
 
...talán egy percig nézhettünk farkasszemet, majd a koca rosszat sejtve kitért az útból...
 
 

 
Az eső közben jobban rázendített, így aztán egyenesen hazafelé vettük az irányt, hátrahagyva a Gödöllői dombság minden szépségét...
Nem tudom lesz e még módom a télen ismét jönni, de reményeim szerint tavasszal mindenképp visszatérek, hogy megörökítsek pár kockát a születendő új generáció életéből is...:)
 
 
 
 
 
 
 


2013. február 10., vasárnap

Tanulónap...

Várok egy szép havas téli napot, hogy odamenjek egy "nagy fához" és kicsinyke fejszémet jól belevágjam...
A tegnapi sem az volt...így inkább a lesemben múlattam az időt, nem sok eredménnyel. Mindössze ezt az egy értékelhető képet sikerült összehoznom:



Aztán ma reggelre úgy tűnt rám mosolyog a szerencse...Esik ! Mindenfelé hó meg hó ! Na végre !
Project indul ! :)
 Szóval az a "nagy fa" nem más mint a kékes rétihéja. Annak is a "hímebbik" változata az, ami izgat már jóideje. Nem túlzok ha azt állítom: A legszebb hazai ragadozó madarunk egyike.
No egy ilyen madár azért nem adja könnyen a bőrét, azaz a tollát.. Sajnos elég nagy területet jár be nap mint nap, kiszámolni hogy éppen mikor merre jár, egyenlő a lehetetlennel.
Mégis van egy pici reményem rá: van egy kb 80m "keskeny" és vagy 300m hosszú betakarítatlan kukoricatábla, melyben igen sok rágcsáló él. E tábla környékén "szokott" portyázni, vércsékkel, ölyvekkel együtt. (a szokott azért elég erősen idézőjeles...)  Jóideje már hogy kitettem ide nekik egy beszálló fát, hátha könnyebbé tudom tenni a vadászatot...
Talán ha itt láthatatlanná tudnék válni egy napra...
Innen ismerős lehet a sztori: álcázott autó (immáron állófűtéssel...:)  ) és soksok türelem...ez a legtöbb amit megtehetek és egyben a legkevesebb is. Innentől már nem én irányítom a dolgokat....

10 óra felé már a tábla közepén várakoztam a bizonytalanra, "beleolvadva" a téli tájba..:





Hogy álcám azért nem sikerült rosszul, annak ékes bizonyítéka a tőlem 100m re vadászgató róka, mely cincogásomra kb 25 méterre jött be. Csak a bénázásomnak "köszönhető", hogy nem tudtam róla normális képet készíteni, csak amikor már megugrott..grrrrrrrrrrr  :((((( 

 
 
 
A hó közben átváltott havasesőre, na itt kezdődtek a gondok...  Beáztam a tetőablakon át (itt volt a lőnyílás) , álcám kezdett összeesni, objektívem a sűrű havasesőben nem látott messzire....madarak inaktívak, nem jönnek.... kezdeti lelkesedésem is kezdett alábbhagyni..Szerencsére nem voltam egyedül a táblában, többszáz fős sármánycsapat kereste napi betevőjét a kukoricaszárak között. Némelyik egészen közel merészkedett:
 




















A citromsármány csapatban feltűnt egy nádi sármány is:



Ám ragadozó madár csak nagyon messze mutatkozott egy vörös vércse személyében vagy 300m re. Nem is akarta otthagyni a jól megszokott figyelő helyét..
Negatív hangulatomat még a túloldalt legelésző őzek sem tudták oldani, pedig érdekes volt ahogy a havat, amolyan vaddisznó módra túrták az orrukkal..:





Vagy 5 órája ülök a kocsiban, nem fázok, de ázok... és mérges vagyok, az időjárásra, a ragadozókra, magamra, mindenre.... Csak ha láthatnám legalább ! Csak hogy tudjam, nem az elgondolásom rossz, csak a körülményekbe csúszott hiba...
..és mintha meghallotta volna ! Balról meglátom Őt : fejét a földnek szegezve, lassan ringatózva repül a tábla túloldalán tőlem vagy 60-80m re....a Kékes rétihéja hím !





 Rálövök, bár tudom, látom: ebben a sűrűn hulló "szemétben" esélytelen vagyok bármire is. De hátha visszajön ! Visszajön, majd elmegy.




De mindegy is. Messze van, nagyon messze. Talán ha nem esne .....és sütött volna a nap...de nincs talán. Esett és nem sütött.

 Hazafelé végig azon gondolkodtam mit kellett volna másképp csinálnom?? De kár is a gondolatokért. Ez egy nagyon nagy fa, melynek ma mindössze a kérgét sikerült felsértenem. Ám nagyon sokat okultam belőle, minden téren, amelyeknek még egyszer nagyon jó hasznát veszem. És ígérem, jövőre elhozom Nektek ezt a Fát is!

2013. február 3., vasárnap

24.

 
Jó dolog, ha az embernek van egy saját , fix leshelye. Pláne ha vízhatlan...nagy panorámaüveggel, szép kilátással, fűtéssel...:)...etető/itató,  "túinvan" ... Nincs többé lehetetlen időjárás, eső, hó,  mindig akad fotózni való...:)
Így volt ez ma is. Egy enyhe februári, esős nap, másnak tán eszébe sem jutna gépet ragadni, nekem mégis mehetnékem van, szerencsére van hova..
 Nagy csodákra persze nem számítok, nem is sok ideig tervezek kint lenni, de hátha jön valami.
Az első vendég egy szokásos közép fakopáncs:
 



 Aztán egy érdekes , farok nélküli széncinege is bejött. Szegénykémet talán karvaly téphette meg, de szerencséjére túlélte. Cserébe az élet megfosztotta őt a farkától...nem lennék a helyébe...:(


 Egy barát az esőben...


....nagy fakopp is esőben...


 
 


..egy kékcinege szintén esőben...



 Ez a szajkó pedig agyonra elázva érkezett...



egy szokásos csúszka...


 és a lesem 24. fajtájú madárvendége, az erdei pinty:



Egy kis  vörösbegy szállt be igen igen elázva akkor , amikor is az eső kezdett havazásra váltani...

..nem sokat teketóriázott...

 
 ...felugrott az ölyveknek kirakott beszállóra....


...aranyos volt és tetszetős ezzel a szép tölgy háttérrel...


Szerencsére elkezdett jobban esni a hó..



A nagy fakopáncsot már komoly hóesés fogadta ugyanitt..



a visszatérő vörösbegyet még komolyabb..., de állta a "sarat" azaz a havat a kismadár...:


az erdő is meseszép ilyenkor...


...meg a tuskó is, amit ide cipeltem, hogy ragadozó madarak tetszetős beszállója legyen...


..ám madár hiányában csak a tuskót fotózhattam..:( 
De jól is mutatna rajta egy egerész !



 
 
 
De nem jön. Inaktívak ma a madarak, talán megérezték a rossz időt. Jómagam is a meleg szoba hajlékát választom, egy művészképpel búcsúzok, főszerepben a tuskóval...:)