kedves látogató !

Kedves Látogató !

Üdvözöllek a naplómban !

2010. április 4., vasárnap

Áprilisi tavasz











Idén a húsvéti ünnepek korán, április elejére estek, alkalmat és szabadidőt kínálva az erdő-mező kerülésre..:) Szerencsére az idő is támogatott ebben,a napsütéses de még csípős hajnal már a mezőn talált. Róka, cigány csaláncsúcs és fácán volt amire leginkább számíthattam "képileg", de imádom a les fedezékéből csak úgy csendben figyelni is az ébredező természetet. A fácánkakasok már kezdik hallatni hangjukat és lehajtott fejjel bókolnak a tyúkok kegyeiért, a csaláncsúcsok szikrázó énekükkel veszik birtokba területüket és dalolnak a tojóknak, a nemrég még összetartó őz rudli kettes hármas csapatokra osztódik, a bakok fejdísze lassan eléri idei végleges méretét hogy elkezdődhessen barkás agancsuk tisztítása, a nádas felett pedig barna rétihéja keresi zsákmányát, de rajta kívül már javában megérkeztek a rét egyéb vendégei is: bíbicek, örvös galambok, seregélyek húznak el előttem és végre meglátom idei első fecskémet is.. Ahogy gyönyörködök a természetben és közben azon gondolkodom hogy sajnos ez a mai megint egy "mindent láttam de semmit sem fotóztam" nap lesz, egyszer csak a jobb oldalamról ugy 30-50 m ről egy bak néz felém. A szél jó volt, így jól sejtettem hogy bakunk rövid bizalmatlankodás után kijjebb merészkedik. Legelészését nagyszerű ellenfénnyel nyugodtan fotózhattam, de rövid reggeli /- torna után eltűnt a nádas biztonságában. Sajnos róka valahogy mostanában nem jár, egyik este pedig egészen sötétedésig kint maradtam. Így van ez általában: amire számít az ember az nem jön, helyette kárpótol a természet valami váratlannal.:)

Erdei lesemet is időközben sikerült befejeznem, alkalmi kis segítőmmel a kisfiammal pedig az itatót is feltöltöttük..:) Köszönet neki érte, nélküle nem ment volna..:)Egy eltöltött óra után megállapítottam hogy a "madárroham" egyenlőre még várat magára....

3 megjegyzés:

  1. Valóban szép az ellenfényes, harmatcseppektől csillogó mezőn legelésző barkás agancsú bak és a hold is hangulatos. Egyúttal sok sikert kívánok az új leshez!

    VálaszTörlés
  2. Az ország mely szegletében van a lesed?

    VálaszTörlés