kedves látogató !

Kedves Látogató !

Üdvözöllek a naplómban !

2013. november 6., szerda

Az Év Természetfotósa 2013

Minden évben megrendezésre kerül Hazánkban az Év Természetfotósa pályázat, azaz az "ÉTF".
A Sajtófotó pályázat után, ez a legnagyobb hazai fotós megmérettetés. A legjobb képek kiállításra kerülnek a Természettudományi Múzeumba, melynek megnyitója idén november 5. én volt.




Képeimmel ezidáig soha egyetlen pályázaton sem indultam, részben mert nem tartottam magam elég felkészültnek egy pályázatra , illetve nem is tartottam etikusnak, hogy míg én a magam készített lesekből próbálok valamit kihozni, addig mások az un. "fizetős leshelyekben" készített féligmeddig "idegen" tollakkal ékeskednek. (olyan kényelmes leshelyek ezek, ami elé az állatok régóta be vannak szoktatva....a szerk. )  De hát az élet már csak ilyen, ma már mindent meg lehet venni.. Vagy mégsem ??
Ezidáig nem indultam.  Most viszont elérkezettnek tartottam az időt, hogy néhány általam jobbnak vélt fotót beküldjek, lesz ami lesz alapon.
Hosszú várakozás után, több képemről is pozitív visszajelzés érkezett ! :)  Hoppá !
Sajnos a hosszú válagatásokat (közel 4000 ! képből választott a szakmai zsűri) ...,  "csak" a "Vízi vágta" című fotóm élte túl az "Emlősök viselkedése" kategóriába ,  és került a Természettudományi Múzeumban november 5.-én megrendezett ÉTF-2013 c. kiállítás falára. :))

Íme az őzbak és "legyőzője"..:





Hát mit mondhatnék ! Boldog vagyok. Hatalmas elismerés ez egy magamfajta "autodidakta" módon fejlődő fotósnak...:)

 Náhány fotóm (főleg a madarasok) a 10-15 közötti helyezéseken "landoltak", így ezek már nem kerülhettek be a legjobb 123 ba, amikről egy könyv is kiadatásra került.
Az őzes fotóm készítésének körülményeit anno már a blogomban is taglaltam, íme a sztori linkje:

http://gmiklos.blogspot.hu/2013/04/mocsarvilag-2.html

Ez pedig az ETF honlapja, ahol az évi kiállítások nyertes képei láthatók:
(igen, az "Emlősök viselkedése" kategóriában ott fut az őzem a vizenyős réten..:)) )

http://etf.naturart.hu/archive/2013


A jobb madaras képeimet általában heti szinten feltöltöm a legnagyobb hazai madárfotós oldalra, a www.birdphotography.hu ra. Már vagy két éve vagyok fent ezen az oldalon, így sok virtuális barátra tettem itt szert. Ő közülük is voltak, akik szintén helyezést értek el...és eljöttek a megnyitóra.
Alig vártuk a találkozást, érdekes volt velük végre személyesen is találkozni..:)

Balra Mánfai Bence (az ő fotója a kiállítás "arcképe" (fenti képen)  a szembe néző róka ami a "Farkasszem" címet viseli, ) , középen Horváth Tibi (na ő rosszabb mint gondoltam...:) Az ő fotója az "Állatok és környezetük " kat. 2. helyezése "A puszta kincse" című remek fotó , amit nem is értek hogy néhány házi légy hogyan tudott a dobogó legfelső fokáról letaszítani ???? ) és jobbra .....hagyjuk...:)    )




Bal oldalon Balla Tihamér (Ő lett az Év ifju természetfotósa több kiváló fotóval) utána H. Tibor már említett fotós...:) , Szekeres Levente (ifjúsági kat. több remek fotó ) , Kovács Imi (ő is BPH s fenegyerek..) , kisMiku, nagyMiku...


 (bocs ha valakit kihagytam, hirt. ezeket a fotókat találtam...)

A kiállítás egész jó hangulatú volt, pláne hogy ez a kis BPH s társaság összekeveredett...volt itt ingyen kaja-pia....:


...szép fotók a falon....

 ...kötetlen beszélgetés videovetítéssel, amelyben egy kis film keretein belül levetítették a legjobb 123 fotót....


....itt éppen az enyémet tekinti meg a nagyérdemű...:)
(Tibi fordulj előre! ...:D  )



Szóval jó volt.

Viszont nem mehetek el szó nélkül pár olyan dolog mellett, ami a szememet szúrta...:
123 kép került be ide és a könyvbe is. A zsűrinek bizonyosan nehéz dolga lehetett, sok remek fotótól el kellett búcsúzni. Ez a műfaj amúgy is szubjektív, kinek ez tetszik, kinek az. Úgy érzem a sokat látott szakmai zsűri már inkább nézi a művésziességet, mint a tartalmat vagy az esztétikus megjelenítést egy fotóban. Gondolok itt arra, hogy olyan képek kerültek előkelő pozícióba, amin a szemlélőnek igen csak el kell gondolkodnia, hogy az mit is ábrázol vajon? És még akkor sem biztos , hogy rájön... Persze , szubjektív...mint mondottam...
De ez még elmegy. De azt sem értem, hogy egy olyan pályázaton aminek az a címe hogy: "Az év természetfotói Magyarország 2013" ....:


 ...mit keresnek (és érnek el előkelő helyezést) külföldön készített fotók ?

 Sok kérdőjel maradt bennem, de túl tettem magam rajta. Ám mivel ez az én blogom, úgy érzem itt legalább kiadhatom magamból....:)
Minden esetre itt a végeredmény, mindenki azt szűr le belőle amit akar..., nézegesse kedvére !
Van itt kérem minden: hóban futó pacsirta, denevérnek látszó "tárgy", legyek (vagy ne legyek?? ) , hattyúk japánban..., békacombok stb stb "kiváló" és kiválóbb természetfotók...
Több okosságot is megtanultam ez este: a "jó" képekért nem muszáj "kimenni a határba" , sokszor az erkélyen is meg lehet csinálni a tutit. És hogy nagy látószögű obival, még mindig el lehet adni egy fotót... Továbbá azt, hogy a verseny "teljesen anonim!" azaz a zsűri nem tudja, hogy melyik fotó kié !
Ezen a résztvevők nagy része már csak mosolygott.... valóban nem tudná?
Magam is nézegetem néha esténként pl a remek fotós Máté Bence honlapját (de másét is) , milyen képeket csinál mostanában és láss csodát ! Már az ETF előtt rajta volt a pályázaton indított képe is (és persze a többieknek is...). Micsoda titkot tudtam meg azeste ! Persze hallgattam mint a sír, nehogy a zsűri is megtudja, oda lenne az "anonimitás"......:)

Szóval íme a végeredmény..:

http://etf.naturart.hu/archive/2013

--
--

Nem is vártam meg az eredményhirdetés végét, igaz ennek nem csak a "nemtetszésem" , hanem a kisfiam vetett véget, aki szó szerint áthúzott engem a szomszéd teremben lévő dínókiállítás helyszínére...
Ez a kiállítás persze most nem volt nyitva, sötét terem fogadott minket, de kisfiamnak minden izgi amit nem szabad...:)  A sötétben felsejlő dínó csontvázak egész különös hangulatot keltettek, néha azt éreztem, mintha mindjárt életre kelnének... Nem csoda hogy ő is bizalmatlanul tett eleget kérésemnek a sötétben miszerint : "Menj még közelebb egy kicsit! " :))


 Azért örülök, hogy ezt a dínós kalandot a sötétben megúsztuk a nélkül, hogy egy-két csontváz összedőlt volna...:) 
 ---
A díjak kiosztása után vége lett a bulinak, (az Év természetfotósa Máté Bence lett sokadszorra, ezúton is gratulálok neki !, ám jobban tetszett, amikor ezt a hazai képeivel érte el... )  az ajándék könyv átvétele után pedig megindultunk haza.
Én boldogan,  ám apró kérdőjelekkel viszont sok tapasztalattal.....
Jövőre remélem ugyanitt !


18 megjegyzés:

  1. Köszi a megemlítést, és gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Én gratulálok Neked ! Nagy dolog az ország óriásplakátjairól lenézni a kis világra...:D Számomra ez többet ér az első díjnál.
    Remek kép lett, ügyi vagy ! ;)

    VálaszTörlés
  3. Sok szeretettel gratulálok!!! :o)))


    VálaszTörlés
  4. Szívemből beszéltél!Én leginkább a Tibi második helyén ütköztem meg!Elolvastam a pályázati kiírást!Olvasd el,érdemes!Valamint a "kárpát medence ökorégió + pont,amibe nyilván a németországi legyek beletartoznak! :)Nem nagyon értem az egészet,valszeg még van mit tanulnom.:)

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Hát mindent nem érthetünk mi sem...:)
      Köszi szépen !

      Törlés
  6. Drakula a vízi vágtához!
    Jó volt a Te szemszögedből látni ezt a történetet. Furcsa lehet a kettős érzés, a boldog vagyok, de különben mit is keresek itt? Jól érzem? No és mi a helyzet a külföldi megmérettetésekkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mónika !
      Igen , bennem is sok kérdőjel maradt, de hát ezt így kell elfogadni.
      Nem ezért fotózok, úgyhogy előre tekintek, sok új ötletem van ám ! :)

      Törlés
  7. Nagy gratula :)
    Simán lehettél volna 2. helyezett is, legalábbis Bettivel így látjuk :)
    Nah, majd legközelebb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen ! Én már annak is örülök, ha minél többetektől hallok pozitív visszajelzéseket..:)

      Törlés
  8. Örülök a sikerednek, ha nem is ezt gondoltad a nyerő képednek. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  9. Először is őszintén gratulálok!
    Külön örülök hogy véleményedet megosztottad velünk.
    Meg kell mondjam magam is hasonlóan gondolkodom, különösen egy mondat fogott meg"...mit keresnek (és érnek el előkelő helyezést) külföldön készített fotók ?"
    Magam is ezt kérdezem néhány éve?
    További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen ! Egyenlőre ez van...:(
      Szép fényeket Neked is !

      Törlés
  10. Az ilyesmi tényleg szubjektív kérdés... én például - sok-sok temészetfotós napló után - azért ragadtam le itt, mert vmi olyasmit látok a képeiden, mint amikor magam is "kinn" vagyok (objektív nélkül)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ! Jó érzés ilyen pozitív visszajelzéseket kapni, nagyot lendít az emberen ! :)
      Köszi !

      Törlés
  11. A szívembe költözött ez a kis róka

    VálaszTörlés