A gyűrű...

Egyszer egy királylány kapott az édesapjától egy gyűrűt a születésnapjára. Elhatározta , hogy elviszi a legbölcsebb bölcshöz, hogy tegyen rá egy mágikus varázslatot, hogy amikor épp szomorú akkor vidám legyen, amikor valami fáj akkor ne fájjon, amikor túlságosan örül valaminek akkor mértékletességre intse !  Meg is találta az öreget egy hatalmas hegyoldal eldugott barlangjában, aki azt mondta hogy egy hét múlva visszaküldi majd neki egy postagalambbal.  A királylány alig várta vissza az immáron varázserővel rendelkező gyűrűt, amit pontosan egy hét múlva meg is hozott a galamb. 
 A gyűrű oldalába ennyi volt belevésve : "Elmúlik ! "
..
..
És valóban, minden elmúlik. A jó, a rossz, a fájdalom, az öröm, a bánat...minden. Még ez a nyár/ősz is, ami számomra ismét nem a fotózásról szólt, de legalább az épülésről. :) Imádom a családom, nagyon sokat segítettek, de most ismertem meg önmagamat is alaposabban. Rájöttem , hogy tényleg makacs vagyok...:) és ha valamit el akarok érni, azért képes vagyok nagyon sokat tenni. Most saját magam voltam önmagam célja...:) Nem azért írom le ezen szavakat, hogy magamat sztároljam, ellenkezőleg: aki olvassa a blogomat és egyszer hasonló érzések kavarognak benne, tudja meg , hogy mindig van előre ! Az én épülésem a sporttal kezdődött. Azt hiszem aki rendben akar lenni lelkileg, annak ezt kívülről kell elkezdeni. Soha nem voltam ezen a téren (se) elveszett ember de a 20 év focit idén tavasszal felváltotta a thai box...:) Nagyon megszerettem, sok mindenre megtanított. Leginkább arra, hogy a fájdalom és a félelem legyőzhető, és néha bizony le kell ereszkedjünk mélységekbe ahhoz, hogy tudjuk értékelni a felszínt ahol élünk..
 A természetfotózás viszont más téma. Ez számomra csak akkor működik, ha minden más rendben van körülöttem. Csakis így tudok agyilag is a természetben lenni, így vagyok képes órákra egy egy témára koncentrálni és ha a Sors is úgy akarja, jó képet készíteni.  A sok fullasztó nyári buli után őszre alábbhagyott a lendületem és a hűvös idő beköszöntével a motoromat is lassan felváltotta a fényképezőgép... Tavasszal telepített új lesünk így nézett ki anno amikor kihelyezésre került:

Nem volt alkalmunk nagyon kipróbálni, de most elérkezettnek találtam az időt a felavatásra, hisz az alacsony vízállás miatt volt mozgolódás a környékén..:

Ki is feküdtem egyik alkalommal hajnalban még sötétben..., majd elhelyezkedtem és vártam a napfelkeltét... Egyszer csak azon kapom magam, hogy vizes a ruhám ! Micsodaa ! Aztán rájöttem hogy nem csak a ruhám, hanem az ablaknál konkrétan jön befelé a víz ! Sőt ! Az objektívem is vízben áll és a gépem is ! Ki tudja miért, de széttekertem az objektívet és a gépet, de jaj mi a francokat csinálok , így teljesen bement a víz a gépvázba ! Próbálom menteni a dolgokat ......kapkodok.......és ekkor egyszer csak.......
..
zihálva , leizzadva felébredek....:D   Úristen.....dejó !  Csak álmodtam ! .....:))
Kitekintek az ablakon, odakint totális köd....a lestől nem látni 5 méterre....Délelőtt 11 óra van...6 kor jöttem....:S  Jót aludtam....:/
Talán mostanában kicsit többet kellene pihennem...na mindegy...irány haza....  Hazafelé azért összeáll a kép:  a les valóban megélt egy kisebb katasztrófát még a tavasszal... Az történt ugyanis, hogy az első ablakokhoz nem vittünk vízzáró gumit...A víz gyorsabban feljött tavasszal mint sejtettük...és az előre dőlő les (nem állt vízszintben mert követte a medret) ablakain gumi hiányában beszivárgott a víz... Valahogy így...:

Persze megoldottuk....kiszedtük a vizet miután a lest  kijjebb csörlőztük egy picit...

Most őszre azért csak kiszáradt...de ez az elázás mindig eszembe jut ha ránézek..
Persze kimentem következő héten is...úgy tűnt, hogy a ködöt már talán felváltja az őszi napsütés....:)

...és valóban ! Remek napfelkelte volt, a les pedig nagyon jó helyen van kedvenc fényviszonyaimhoz amik a hajnali ellenfényes párás narancsos fények...
Sajnos madarak csak konverteres távon mozogtak, szóval egy olyan maximalista mint én nem lehetek ezzel sem maradéktalanul elégedett....de azért ennek a nagy kócsagnak örültem amikor berepkedett a napkorong és én közém.....:)

egy szürke gém fokozta még az aznap hajnal hangulatát...:

Később már csak pár doku. fotó készült....az igazi hajnali ellenfényes párás idő az csak max fél óráig tart. Ebben az időpontban kell hogy valami komoly jelenet történjen lőtávban előttünk, amit szépen élesen kiexponálva máris az ETF-2016 "Madarak viselkedése" kategória tetején érezhetjük magunkat....:)  De szép is az !  Na majd tavasszal hátha...;)

Észrevettem viszont egy rókát tőlem balra úgy 200 méterre a nádas szélében... Mivel nem először látom erre a ravaszdit, elhatároztam hogy a következő lesezés valahol ennek a környékén lesz majd....
..
..
Egy héttel később ismét a tavon voltam, nem ám a kényelmes fix lesben, hanem fekvő sátramban amit az iszapba nádból rögtönzött kis szigetre tettem...Valahogy így..:

Jó kis öbölnek nézett ki a hely...szerették a madarak is.  Na meglátjuk....

Már hajnalban még sötétben mozgolódás volt a lesem előtt...ezt nagyon szeretem..:)  Valahogy mindig előrevetíti az aznapot...
Egy kis művészet a fotózás ezen ágának szerelmeseinek...(ígérem nem szokok rá..:)  ) :
De néha olyan jó kísérletezgetni....:)

Aztán lassan lassan a fénnyel egyre jobban megjöttek a madarak na és persze a kedvem is....:)  :

Igazi szép napfelkelte nem lett, viszont megjelent az öböl túlpartján a róka !

Fejét lehajtva szimatolta végig a partot...

Néha meg megállt és orrát a levegőbe tartva próbált információt nyerni a szellő segítségével a nagyvilágról...:)

Egy guvat párocska sikoltozott a sekély vízben...ez izgatta annyira a ravaszdit...:)
Óvatosan próbált közel lopózni...ahogy Karaktól tanulta még süldő korában...:)

Reméltem hogy egyszer teljes tükörképpel fotózhatok rókát....:)  Hát most ez is megadatott ...:))

Gyönyörű volt ahogy bujkált a nád szélén...:

Próbálta a guvatokat becserkelni.... Először még féltettem szegény kis madárkákat..ám rövid idő alatt rájöttem hogy csak a bolondját járatják a rókával...:)
Drukkoltam a ravaszdinak hogy menjen be a vízbe...:D  , de szegénynek így is eléggé el volt ázva a bundája.... nem kívánkozott az októberi vízbe...:D

 És még egyetlen dolognak drukkoltam, de nagyon ! Hogy végre álljon össze egy képbe a nádasban lopózó róka és a guvat !  Sajnos a Sors most ezt nem adta meg nekem...pedig azt hiszem ismét közel álltam egy díjnyertes fotóhoz....de végül csak ennyi jött ki belőle...:

 Ejjj, ha a guvat közelebb van és élesebb !!!  :(((

De nem...most ebből a pillanatok tört része alatt ennyit bírtam kihozni. Sebaj...így is felejthetetlen élmény maradt....
A róka megunta a banánt..akarom mondani az incselkedő guvatot :)....és szépen odébb állt...:

Korán kelhetett, mert nagyokat ásított .....(halkan jegyzem meg...: tükörképben...:)   )

Aztán ahogy előjött a semmiből....ugyanoda el is tűnt...

Picit később az a kevéske napfény is eltűnt, helyét felváltotta az eső...Hiába na, csak ősz van...
Kócsag csapat érkezett a kis szigetre előbb összeálltak egy csoportképre, majd egyenként keresgéltek élelmet maguknak...:

...
...
...
...
...

Sokan megkérdezik tőlem mostanság akik szeretnek, kedvelnek: "Hogy vagy?"   Naplóm sokszor sokkal többet elmond egy "köszönöm jól" -nál. Ezért is szeretem ezt..még ha sokszor sok idő is eltelik míg "tollat ragadok" és kikonvertálom a sok sok képből a használhatót...
Úgyhogy nagyjából ennyit az őszi-téli "Gódormikiről" ... Épül, alakul, szeret, felejt, sportol , mozog, már fotózgat, vannak tervei, elképzelései az életéről a vágyairól ,képekről, lényekről, lányokról.. na és persze sokszor kimegy a garázsba megsimogatni pihenő darazsát hogy leülve mellé megvigasztalva elmondja neki: "Ne félj kicsim, mindjárt itt a tavasz ! " :)
Mert az a tél is - ahogy az öreg bölcs is megmondta -  " Elmúlik! "

Nem mondhatom el senkinek.....elmondom hát mindenkinek...

Szilveszter éjjel,  konfetti , tv kabaré, család, éjfél, jó hangulat,  pezsgő,  ........5-4-3-2-1.!!!..BÚÉK !!!  , hangzik gyermeki dudaszó közben a jókívánság....csattannak a puszik...ütköznek finoman a poharak...
-Vajon mit tartogat nekünk ez a 2015 ös év ?
Nézek szerető szemekkel koccintás közben a nejemre, aki apró vigyorral az arcán nagyot kortyol , majd így szól...
-Ki tudja ?! ......válaszolja félig elharapva a szót, melyet a gyermeki zsivaj végül belénk folyt...

Ő akkor már tudta azt, amit én akkor még csak nem is sejtettem...
-
-
-
-
-
--
-
-
-
2015 május.
Telefon ébreszt, hajnal van, jócskán sötét. Mostanában keveset alszok. A fürdőszoba tükrében egy álmos és meggyötört ember néz vissza rám és ezen még a hideg víz is alig segít.. Mára felhőtlen égboltot ígértek a meteorológusok, remélem igazuk lesz és nem kelek hiába.... Régen voltam fotózni utoljára, sajnos megvan az oka... Utolsó emlékem hogy jó egy hónapja lessátram magányában folyamatosan forgott az agyam...repkedtek a "miért"-ek. Ez így nem megy... Idő kell. Idő. Az idő a legnagyobb Úr a földön. Aki vele "jóban van", az mindent megold... Talán most már elég erős vagyok, úgy gondolom... Elindulok...Ismerős az út a sötétben, Istenem régen de sokat jártam meg ezt !
Azannya! "GJONI" megint megelőzött! :) Mosolygok magamban, amikor még bőven sötétben elhaladok a szecsői albán pékség előtt és látom hogy már javában megy a munka odabent...
Megérkezek, lakat le, kapu kinyílik, majd békazenében folytatom az utam immár a gáton.. Csónakom a "Kormányzó Úr" a vízre, bepakolás, megy minden mint a karika csapás, csak csinálni kell.
Csónakmotorom halkan szeli a vizet a sötétben, szélcsend van, sötét, irány a tó közepén a nádas...
Leparkolok, cövekelek, majd várok....
Az agyam megint jár...gondolatok jönnek mennek, de már nem fáj úgy. Helyét lassan átveszi a beletörődés...a "majdleszvalahogy".  És ez jó. Ez óriási előrelépés az elmúlt két hónaphoz képest mikor is gombóccal a gyomromban keltem és feküdtem...mikor is elbújtam a világ elől bőgni.....
Végre tudok ismét a Természetre és a fotózásra koncentrálni úgy érzem. Végre megint jól érzem magam a csónakomban.. Végre nem csak az új barátom  (ami egy Honda CBF500) az, ami -teljes memória törlés után- feltölt és nem hagyja hogy rajta kívül másra koncentráljak  :) Tényleg nagy úr az idő !
-
Madarak jönnek mennek, világosodik, de igazán közel nem jön semmi. Sebaj, már ez sem hat meg. Már nem hajszolom a jó fotókat mint tavaly, már nem vagyok ideges ha nem jön semmi. Az elmúlt két hónapban az élet nagyon sok mindenre megtanított, pl. úgy mint "elfogadás", "beletörődés"... és arra, hogy ebben az életben minden, azaz minden megtörténhet! (és persze annak a fordítottja is...)
Nézem a felkelő napot, ahogy megszínezi ellenfényben a párát. Gyönyörű jelenség ! Gondolatban azért csak odaképzelek egy pár verekedő szárcsát...:)  Óó Istenem, de szép lenne ! Talán majd egyszer...
Reggelizek, majd a gépemet babrálom.
Jé !!! Képek !! Azannya ! Nem is rosszak !  Ekkor nyilal belém a felismerés : hát én jó egy hónapja voltam itt fotózni !  Azaz csak kattingattam... Az nem volt fotózás, csak kattingatás... Abban a lelki állapotban képtelen voltam a madarakra koncentrálni. Ám mára az "Ami nem öl meg az megerősít" elv alapján, immáron túlélőként , érdeklődve szemlélem saját képeimet a gépben. No nézzük csak ! :

Csak úgy komment nélkül...:

Most szeptembert írunk. Annak is a végét. A képek és az írás csak most kerülnek publikálásra, miközben apró mosolyt csalnak az arcomra. És ez jó ! Pár hónapja még csak vissza sem néztem őket az LCD n... Nem képzeltem bele az utómunkát, nem gondoltam hogy "talán nem is olyan rossz képek ezek, blogra elmennek!" !  Nem is tehettem, hiszen akkor csak a testem járt itt... A lelkem meghalt. Megölték....Megölték, majd sötét gödörbe dobták....földet dobtak rá, hogy gyalázatos tettük sose derüljön ki....aztán gyáva módon elszaladtak a gyilkosok.... Máig felfoghatatlan, de az szúrt hátba, akit a legjobban szerettem és akiben a legjobban megbíztam....Az, aki fontosabb volt az életemnél..., az akinek odaadtam belőle 18 évet.... Az, akiért a tűzbe is bementem volna....az , aki örök szerelmet és hűséget ígért nekem...
De nem tehettem semmit....hónapokig tartó gusztustalan hazudozás,megcsalás után végleg elment...
Ennyi...vége....
...
...
Ám a föld megmozdul és egy kéz markolja a gödör peremét....a gyilkosok nem végeztek tisztességes munkát....Ez az ember túl makacs ahhoz, hogy meghaljon !...ilyen gyalázatos módon engem nem lehet elpusztítani !   Immáron felállok, leporolom magam és ha begyógyulnak a sebeim, megmutatom a világnak hogy élek ! Jobban mint valaha !  Dühös vagyok és csalódott....de már erős is...mert ami nem öl meg ugye...
Igazság? Nincs igazság !
Tanulság ?..Csak magam vagyok, meg a gyermekeim és a családom...csak a vér számít, semmi más !!
Az igazságszolgáltatást pedig rábízom az Jóistenre...majd ő tudja... Hiszen egy dologban sosem csalódtam:   
"Mindenki amit érdemel , végül azt kapja !!...."

Siker / telenség ...? !

Egy szép szürke januári napon, postafiókom megnyitásakor alig hittem szememnek ! 
"Kedves Fotós barátunk,

Sok szeretettel gratulálok a 33. Magyar Sajtófotó Pályázaton elért díjazott eredményedhez...."

 

Micsodaaa???

:))

Pár nappal később már a belvárosi "Sajtóházban" találtam magam a hivatalos eredmény hirdetésen, melyen a sok kamera kereszttüzében kiderült, "Raktár & logisztik" című fotóm a "Természet és tudomány" kategóriában (Máté Bence után)  a 2. helyen végzett ! :D

Íme a fotó:  Gódor Miklós "Raktár & logisztik"

 

 

Hát most erre mit mondjak ? :D 

Imádott hajóm a falnak támasztva pihen idehaza, a téli lesünk a vízzel kínlódik hó helyett, az erdei lesemnél a szokásos cinegéken kívül a "madár se jár", gyakorlatilag hónapok óta egyetlen értelmes fotót sem sikerült készítenem, erre a Sors megajándékoz egy újabb elismeréssel ! Hát boldog vagyok ! Csak van értelme annak amit csinálok, ha nem is éppen akkor amikor , nem is úgy ahogy gondolom, de hát ez így van jól...

Ráadásul milyen remek képek elé helyezte a sokat látott zsűri a gébicsemet ! Érdemes kicsit szétnézni a sajtófotó oldalán..:           www-sajto-foto.hu

 

Hogy őszinte legyek, nagyon kellett ez az elismerés. Nagyon jókor jött most, amikor a hónapok óta tartó sikertelenség épp kezdte a kitartásomat próbára tenni....kedvemet elvenni a további tervezgetéstől...

De nem vette ! Olyannyira nem, hogy a hétvégén már újra kimentem a gébicses fotó helyszínére és a bokor mellett már az új tervek forogtak a fejemben... Próbáltam még jobban megismerni ezt a csodálatos vonuló kis ragadozó madarat, melynek lakhelye mellé még érkezése előtt egy lest szeretnék felállítani...

Íme a "gébicses bokor":..

 A fészket kerestem a februári kopárságban, de helyette teljesen mást találtam !

Ekkor értettem meg, miért lett 2. a képem a Sajtófotó Pályázaton a sokszáz remek fotó közül !
A kép nem csak egy fotó egy fajról , hanem egy igaz történet egy madárról. Egy madárról, melynek hónapok múltán is nyomai vannak, melyek mesélnek....persze csak annak, aki tudja hogy mit és hol keressen...:D

Igen, ezt a már már mumifikálódott egeret is még a nyáron akaszthatta a tövisre a gébics, ahogyan azt (nevével egyezően ) az ösztönei vezérelték neki, de aztán valahogy elfeledkezett róla....:

Persze megtaláltam a fészket is... érdekes módon nem a bokorban, hanem jó 2 méterrel mellette egy még töviskesebb , alacsonyabb "gizgazban"..:

 

Nem tudom mennyire tér vissza a gébics évről évre ugyanabba a bokorba....de a rövid terepszemle alatt elszenvedett szúró sebeimből kiindulva ha én gébics lennék, egy ilyen biztonságos , ideális fészkelő helyre mindenképpen visszatérnék...

Hát gébics ugyan nem vagyok de tavasszal már itt leszek !..:D