Valamire való természetfotósok közül ki ne szeretne sast fotózni? Na ugye... Sokan csak álmodozunk a "madarak királyáról". Persze van aki a könnyebb utat választja és kifizeti a megfelelő összeget, hogy már másnap egy fizetős fotós lesben , fotelból, 5 másik idegennel együtt, 20m ről fotózza a sasokat a Hortobágyon és készítsenek teljesen ugyanolyan képet.... :) Számomra ez a fajta fotós "prostitúció" soha nem volt és nem is lesz opció! Ma sem értem, egy ilyen fotót hogyan tud a készítője tiszta lelkiismerettel a sajátjáénak tulajdonítani, és akár egy közösségi oldalon -a készítés körülményeit eltussolva- publikálni, babérokat bezsebelni ?? Na de nem tisztségem itt és most ennek a további boncolgatása, viszont jómagam -ahogy már vagy 20 éve- csakis a saját utamat járom, ha fotózok sast, ha nem. Eddigi fotós pályafutásom alatt mindössze 10, azaz tíz másodpercre volt szerencsém a lencsén át megpillantani egy öreg rétisast még anno a tavaknál és készíteni róla 1 azaz egy db képet. (a galériában megtalálható) Mondom ezt annak ellenére, hogy évek óta költ tőlünk pár kilométerre egy öreg parlagi sas pár, nyilván egy égig érő paszuly (nyárfa) tetején, de teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnt a fotózásuk... eddig...
Az történt ugyanis, hogy még 2025 februárjában hívott egy ismerősöm, hogy "tépik a sasok az őzet a dombhátnál"... jó, mondom, majd megnézem... Gondoltam, hogy biztos volt rajta két egerészölyv és ennyi... hisz egy "átlag" embernek az ölyv az igazából "sas" mint tudjuk... :D Három nap múlva csak kimentem megnézni és majd elképedtem ! , a távcsövemben két öreg parlagi sas ült egy őz dög mellett, ami már így nézett ki...:
Ekkor fogant meg a fejemben a gondolat, hogy talán a nagy nyílt szántó és a természetes , nagyobb (tájegységhez igazodó) elhullott állat bír akkora csáberővel, hogy bátran leszálljon a köztudottan dögevő, de igen félénk parlagi sas.
Legszívesebben már ekkor kifeküdtem volna, de megszólalt bennem a "profi"...: nyugaloom ! :D
A gondolataim már a nyáron kavarogtak és a helyszínt is sikerült leegyeztetnem a tulajokkal, aztán kicsit megcsúszva, de ősszel elindultak a munkálatok. Minden komoly les, két darab OSB vel indul útjára...:)
Sokat töprengtem az ásással mi legyen, végül találtam a cégnél egy kis markolót és a nagyja földmunkát ezzel végeztem...:)
Szigorúan üveges az eleje, elképesztően gyanakvó a parlagi sas, nem lehet kockáztatni...
....még júliusban találtam egy elütött őzet, ami azóta a fagyasztómban várta, hogy testét feláldozza e nemes célra, hogy más állattársai téli túlélését segítse... :/
...és amire a legbüszkébb vagyok, a mérhetetlen "luxus", mely a les belsejét jellemzi... :)
Nem is értem, intarziás karfás plüss fotel és diesel állófűtés nélkül, hogyan lehet ma egyáltalán természetet fotózni? :D
..hát ilyen lett, háttérnek a szembe dombot és kevéske fasort terveztem, meglátjuk....
Szóval év végére kikerült a les , elé az őz, és soso helyre állt kb minden. Egy új les nekem általában sosem az első évben "termel" jó képeket, az első év tanulóév. A sok hibát , előre nem látható dolgokat szépen idővel kijavítjuk és a második évben már kezdődhet az éles bevetés. Év végére viszont olyan fagyok és mínuszok csaptak le, hogy rendesen reményt keltőnek tűnt, hogy beindul a les. Aztán január elején megérkezett a hatalmas, hosszú évek óta nem látott havazás is az országra ! , én pedig csak vártam és vártam... minden éjszaka kimentem megnézni a vadkamerát, látogatja e valami az őzet??? , de semmi ! Teljesen hihetetlennek tűnt számomra a dolog! Végtelen szántó biztonságos közepén egy jól látható őz dög... napok, hetek óta tartós mínuszok és semmi..... Teljesen el voltam keseredve. Régen raktam ennyi munkát és energiát egy lesbe, teljesen biztos voltam a dolgomban, arról nem beszélve, hogy mégiscsak egy parlagi sas revírben vagyunk!... Három hét telt el az őz kihelyezése óta és hozzá sem nyúltak! Őrület... A baj csak tetéződött a hatalmas széllel, hófúvással, amivel egyáltalán nem számoltam... A lest majdnem elnyelte a hó...kívül is és belül is.... :((
Órákig ástam az őzet meg a lest ki a hó alól...és közben agyaltam. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon nem vették észre az őzet három hét alatt sem? ...vagy észre vették, de zavarja őket a kicsit megváltozott környezet? Vagy egyszerűen nem járnak a szántó közepén?? Könnyű ilyenkor mentálisan szétesni, és hagyni az egészet a francba! Valahol elkezdődött bennem egy csendes visszavonulás, ám az agyamat nem tudtam kikapcsolni teljesen és mindig a megoldáson járt.....volt egy fasor nem túl messze, úgy 1 kilométerre, ahol mindig láttam madarakat üldögélni, hollót, varjat és néha a sasokat is.
Új tervet eszeltem ki. Egyik éjjel elhúztam a havon a dögöt a fasor közelébe, úgy 200 méterre. Kíváncsian vártam, vajon itt észreveszi e valami? Másnap reggel kimentem, belenéztem a távcsövembe és alig hittem a szememnek..:) :
Igen, két holló volt a dögön, és egy rétisas ült a dög mellett 30 méterre! Apró siker, még vagy 800 méterre a lesemtől, de én nagyon tudtam neki örülni..:) Innentől kezdve minden éjjel odébb húztam az őzet kb 100-150 méterrel... és figyeltem a reggeli eseményeket... Volt hogy csak 1 ölyv volt rajta, de volt hogy mellette ült a parlagi ! :)
Aztán amikor már lassan célegyenesbe értem volna, óriási enyhülést harangoztak be az időjósok... ráadásul én pedig egy kis "telelésre" lettem hivatalos 4 napig... így "kockáztattam", az utolsó 3-400 métert hirtelen "átugrotta" az őz egészen a les elé....
Másnap hajnali sötétben már bandukoltam is befele, a les első fotós "teszt" próbájára, lesz ami lesz alapon.
Minden "klappolt"... kényelmes volt a les, tökéletesen működött a fűtés, talán az ablakra kell picit jobban majd irányítanom a meleget, hogy előbb eltűnjön a pára... de kb minden az elképzelésim szerint alakult. Kivéve a csendet, mely egész délelőtt jellemezte a les és környékét. "Sebaj, majd jövőre.." gondoltam és már már bóbiskoltam, amikor egyszer csak a tök semmiből 14:40 kor lehuppant elém egy hatalmas madár: Parlagi sas ! :D
Nem félt, nem nézelődött, nem érdekelte a les... csak tépte a dögöt vagy 15 percen át, én pedig fotóztam! Óriási élmény egy ilyen fenséges madártól alig 20 méterre lenni és figyelni őt lélegzet visszafojtva! Pláne ha mindezt az ember a saját lesében élheti meg!
Csináltam is egy összehasonlító fotót...bár nem ugyanaz a póz, azért látszik a különbség:
Hát ez volt a "sasfészkem" születésének és első próbájának rövidke története, picit vegyes érzelmeim vannak... Egyrészt nyilván nagyon boldog vagyok, hogy már első kiüléssel sikerült parlagi sast fotóznom... :) másrészt viszont nem tudom hogy csak a hidegnek a hónak, vagy a "huzavonának" köszönhető e az, hogy elindult valami... vagy idővel amugy is beindult volna ahogy azt egy "jóravaló" téli ragadozó madaras lesnek illik? A válaszokat remélhetőleg ez esetben is az idő fogja majd megadni... de én bizakodó vagyok...:)
