A pár nappal ezelőtti "felfedezésünkön" felbuzdulva , ma hajnali 3:30 kor már megbeszélést tartottunk a leeresztett 3-as tónál. A tó ugyan le volt engedve, de a víz már folyt bele vissza a befolyó patakon keresztül, így a tó közepén már víz volt. Azonkívül az egész tó egy nagy ingovány volt, nem bírt kiszáradni a meder sem. Az előttünk álló partra viszonylag könnyen le lehetett jutni, de a túloldali nádas elé (ahol a madarakat is láttuk) az átjutás lehetetlen volt. Tudtuk hogy fotózásra csak a mai napunk van, utána a víz elnyeli az ingoványos, parti madarak számára ideális részt.
"-Miki te átmész ?
-Én....,hát, át !
-Akkor én is !
-Arra kíváncsi leszek !....
-Miért? Van olyan ahová te bemész én meg nem??? (kacagás..)
-Háát.... Szerintem van..."
Rövid tanácskozás, sárbaragadás és próbálkozás után a többiek úgy döntöttek hogy maradnak ezen az oldalon, én pedig úgy, hogy megpróbálom a lehetetlent: átjutni a paradicsomnak tűnő túloldalra, maximum visszafordulok....
Elindultam megkerülni a tavat, nádtorzsáról nádtorzsára próbáltam meg előre haladni, de 20m után térdig süllyedtem az iszapba....Először még tréfásnak is tűnt a dolog, de aztán rájöttem hogy a legkevésbé sem az. Csizma maradt, lábam kijött... Jó 5-6 percnyi küzdelem után a mocsár végül visszaadta a csizmámat is...Tovább ! .....Lassan haladtam, nagyon lassan. Sötét volt még bőven, és iszonyatos mocsárszag terjengett párás levegőben. Minden lépést nagyon meg kellett fontolni. Nagyon zavart a sok cucc is amit cipeltem,mindkét kezem tele volt, na meg a nagykabát, ami álló helyzetben jól jött a hajnali csípősségben, de ebben az erőltetett menetben teljesen beleizzadtam. Jó 20 percnyi küzdelem után elértem a befolyó patakot. Itt jöttem rá , hogy teljesen értelmetlen volt amit eddig csináltam, ugyanis a patakon lehetetlen az átkelés. Kimerülten próbáltam gondolkodni a sötétben, majd el akartam indulni vissza. Igen ám, de attól tartottam hogy mire visszaérek lehet hogy pirkad és bezavarom a többiek fotózását. Mit tegyek?? Végül úgy döntöttem hogy megpróbálom a lehetetlent, és átkelek a patakon.... Szerencsére találtam pár erősebb nádtorzsát és elfogadható mennyiségű vízzel a csizmámban, négykézláb átverekedtem magam a túlpartra. Innen tudtam hogy nincs visszaút, de ha beragadok a sárba, akkor senkinek a segítségére nem számíthatok. Sajnos pár kisebb befolyót még itt is le kellett küzdenem. Szerencsére lassabban virradt mint gondoltam, így még sötétben elértem a kiszemelt területet, ami a többieknek szembe volt ugy 80-100m el. Elkezdtem felállítani a fekvő lessátrat, ekkor jöttem rá hogy az ez alá szánt zöld ponyvát elhagytam útközben...20m t mentem vissza, amikor is feladtam a keresést és úgy döntöttem hogy magam alá az iszapba nádat vágok. A nádra tettem a pokrócot, arra a kabátot. Befeküdtem a sátramba majd vártam.Némi aggódás kerített hatalmába, hogy hogyan fogok visszajutni a túlpartra....nem e ázik át a nád alattam és kezd majd el nyaldosni az iszap ? stb.... Mindegy, lesz ahogy lesz. Feküdtem a párás sátorban agyonra leizzadva és kimerülve. Ez is egy olyan alkalom volt, amikor a kitartó fizikumomnak sokat köszönhettem. Pólóban vártam a hajnali fényeket és a jószerencsét, ami ezúttal sem maradt el...:)
Először egy tőkés kacsamama vezette vízre az apróságait. A kicsik köztudottan fészekhagyók, a tojásból kikelésük után szinte egyből a vízbe mennek.:
Majd egy darabig semmi, de a nap felkeltével érezhető volt , hogy a tó végében lévő madárcsapat inkább az én oldalam felé orientálódik...
Majd kiesett a kezemből a gép, amikor egy általam még sosem látott madár közelített: gulipán ! :
Felfelé hajló érdekes csőrével a vízből szűrte ki a reggelijét. Tökéletes fények, tökéletes madár, tökéletes távolság ...és ehhez jött egy sosem látott amolyan "nyújtózkodó" pozíció ! Szólt is a gépem mint a hatlövetű a western filmekben:
Nem győztem betelni a csodálatos madár látványával, minden pozícióban fotóztam:
A gulipán után egy bíbicet sikerült elkapnom, igaz nem túl közel:
A tőlem balról lassan érkező madárcsapatban pedig réti cankót, pajzsos cankót, billegető cankót és sirályokat sikerült megörökítenem:
Nagyon elégedett voltam a "felhozatallal" amikor feltűnt az a madár is , amiért igazából jöttünk. Lassan, méltóságteljesen lépegetett a kamerám elé, hogy végre őt is megörökíthessem: Igen, ő a gólyatöcs :
Szemtelenül lépett be a többiek "lessátra elé", hogy egy képen örökíthessem meg a túloldaliakat vele...:) :
A napot persze nem érdekelte, hogy én egész álló nap elfotóznám a szép madarakat a felkelő nap fényénél, egyre feljebb jött és vakítóvá tette a hajnali lágy fényeket. A madarak is csendesedtek, így éreztem hogy ideje indulni. A visszaút kevésbé volt veszélyes, annak ellenére hogy a túlpartról vegyes érzelmekkel drukkoltak nekem... Ma eléjük nem ment semmi...:(
Azt sem bántam, hogy visszafelé már combig merültem .....fantasztikus reggel volt..:)
