A múltkori megfigyelésem a tónál nagyon nem hagyott nyugodni... Főleg a csörgő réce ami mozgatta a fantáziámat, de jó lenne megfotózni ! Persze egy ilyen tónál nap mint nap érkezhet vmi új vendég...
Tegnap délután kimentem a tóhoz és járattam az agyam. Miként tudnék a madarak közelébe férkőzni. A tóba van egy benyúló félsziget, egyértelműen ezen mozognak a madarak, valahogy ide kellene bejutni... A bejárata szóba sem jöhet, hosszú sűrű nádason kellene átverekedni magam. Az egyik oldalon a gátat viszont "csak 20m" víz választja el a félszigettől, úgy gondoltam most nappal megpróbálom, ha megy, menni fog sötétben is.
Mellcsizma fel és elindultam a vízbe. A víz nem volt veszélyes, kb hasig ért. Viszonylag könnyedén átjutottam , majd következett az iszap... Ez már nehezebben ment, de a múltkori gulipános iszaphoz képest gyerekjáték volt. Nos, rendben. Akkor holnap jövök !
Ma hajnalban már 5 kor a tónál voltam. Ami tegnap egyszerűnek tűnt napfényben üres kézzel, az most igazi kihívást jelentett a sötétben ennyi poggyásszal.
A lessátor alá vízzáró fólia, pokróc és egy takaró került, a megfelelő "komfortérzet" kialakítása végett. Elhelyezkedtem. Bőven volt még időm. A holdra pillantva baljós felhőket láttam..:
Csak nem esik meg velem az a csúfság, hogy nem lesz felkelő nap ???
Aztán kivilágosodott, de nemhogy felkelő nap, de még madarak sem jöttek. A másik tavon hallhatólag komoly kacsamennyiség ébredezett, de az én tavamon semmi. Érthetetlen !
Ahogy így töprengtem balsorsomon, egyszer csak feltűnt hogy a szemben lévő füves részen mintha az előbb nem lett volna ott az a kis folt. És valóban ! Objektívembe tekintve egy rejtőzködő fejet vettem észre, mintha kisnyúl lett volna:
Nem kis nyúl az, hanem szalonka ! Méghozzá a sárosabbikból: Sárszalonka ! :
Nem is egyedül volt, hanem vagy hatan. Szépen előbújtak rejteket adó fűcsomójukból és hosszú csőrükkel elkezdték "szondázni" a sarat, szedegették ki belőle a számukra értékes eledelt. Igen vicces látványt nyújtottak, nem győztem kattogtatni:
Miután szalonkáim szépen kiballagtak a látómezőmből, körülnéztem. Egy zöld küllő vagy feketeharkály szerű hang forrását kerestem, amit végül a szemben lévő öreg fákon találtam meg. Igen, párzáshoz készül a rétisas pár. De jó őket újra látni !:
Aztán szépen lassan csak kezdett beindulni az élet, hattyúk, szürke gémek, récék érkeztek. Már csak a nap hiányzott...:
Most készítettem el életem első használható bíbices képét is, amely madárka egy seregélycsapattal érkezett. Ő az egyike a legkorábban hazatérő vándormadarainknak:
Láttam már egy ideje, hogy egy cankókból álló csapat közelít felém, de csak lassan lassan kerültek a látómezőmbe. A csapat zömét a piroslábú cankók adták. Örültem nekik, ezt a fajt még nem sikerült fotóznom:
Az egyiknek meg is volt a véleménye a munkámról...:) :
Ezután megpillantottam az év első barna rétihéjáját. Épp egy "valamit" szedett ki a vízből, de mellényúlhatott mert rögtön vissza is ejtette a vízinövényt. A két réce biztonságos távolból figyelte. Érdekes kis "tavi jelenet" volt:
A "komoly" dolgok tőlem jobbra vagy 80m re történtek. Kisfiam egyik mesecíme jutott eszembe róla: Kacsakalamajka :
Itt voltak a hőn áhított csörgő récék, kár , hogy nekem róluk "csak" ez a kép jutott.
Sajnáltam hogy ma a nap nem segítette a munkámat, de azért elégedetten vágtam neki a kocsihoz vezető marasztaló mocsárnak...
